top of page

A mohácsi csata történetét mostantól a fény is elmeséli

szept. 2.
1 perc olvasás

A megújult mohácsi Csatatéri Emlékkápolna belső terének legizgalmasabb új elemei Fűri Judit üvegművész alkotásai.




Az ablakokon történelmi alakok, csatajelenetek, keresztény jelképek és szinte grafikaként megrajzolt részletek rétegződnek egymásra. Az áttetsző, festett és plasztikusan megmunkált üvegfelületeket a rajtuk áthaladó fény teszi teljessé.



A képeken olvasható feliratok – „Az igazlelkűség öve”, „Az üdvösség sisakja” , Pál apostolnak az „Isten fegyverzetéről” szóló gondolatát idézik.


Így a csata katonai világa mellett a hit, a helytállás és a megmaradás üzenete is megjelenik.

A kápolna 1816-ra készült el a mohácsi csatában elesettek emlékére. Létrejöttét Makay György mohácsi plébános alapítványa készítette elő, majd Király József pécsi püspök építtette fel a csata helyszínére vezető út mellett. Az első misét 1817. augusztus 29-én tartották benne.


A több mint kétszáz éves épület a Mohács 500 program keretében újult meg: helyreállították a kápolnát és a Kálváriát, valamint rendezték a környezetét is.

A megújult belső térben Dorka József ötvösművész tervei és Fűri Judit üvegablakai kapcsolják össze a történelmi emlékezetet a kortárs művészettel. Úgy kerültek új alkotások a régi falak közé, hogy nem elnyomják, hanem továbbmondják a hely történetét.



Fotó: Fűri Judit, Varga Júlia


Hozzászólások


bottom of page