top of page


Több százan ünnepelték együtt a 150 éves Andrássy utat
Több száz ember indult útnak augusztus 27-én, hogy együtt ünnepelje Budapest legismertebb sugárútjának 150. születésnapját. Az Andrássy 150, Séta és piknik nemcsak egy helytörténeti séta volt: néhány órára az egész Andrássy út közös ünnepi térré változott. Az Embermesék, sorsok az Andrássy út vonzásában című séta résztvevőit Soproni Tamás, Terézváros polgármestere köszöntötte, az út történeteit pedig Katona Csaba történész idézte fel Kontha Nelli, az Eötvös10 munkatársa közr


Egy napra újra megnyílt az Iparművészeti Múzeum
Lechner Ödön születésnapján ismét látogatókat fogadott az Üllői úti palota. Augusztus 27-én, Lechner Ödön születésnapján egyetlen napra ismét megnyílt az Iparművészeti Múzeum Üllői úti épülete. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján emelt palota 2017 óta zárva áll. Az épület azóta várja átfogó rekonstrukcióját, így különleges alkalom volt újra belépni a falai közé, és közelről látni a hatalmas üvegcsarnokot, a gazdagon formált íveket, a kerámiadíszeket – és a hosszú b


Budapest sugárútja 150 éves
Ma 150 éves az Andrássy út Ma pontosan 150 éve adták át Budapest egyik legismertebb útját. Az évfordulót az Andrássy 150 programsorozattal ünnepeljük, amely nemcsak magáról a sugárútról, hanem az épületeiről, egykori lakóiról, kávéházairól, környező utcáiról és az itt megőrzött városi emlékekről is szól. A mai napon kerültek ki az Andrássy út történelmi elnevezéseit felidéző utcanévtáblák is. Az út neve az elmúlt másfél évszázadban többször megváltozott: volt Sugárút, Andráss


Újra megnyílt a Miskolctapolcai Barlangfürdő, több mint 300 év fürdőkultúrája a sziklák között
Csaknem két évvel a pusztító tűzeset után újra megnyílt a Miskolctapolcai Barlangfürdő. Bemutatjuk Magyarország egyetlen természetes barlangfürdőjének több mint háromszáz éves történetét.


Ritka alkalom: megnyílik Lechner Ödön Postatakarékpénztárának helyreállított Pénztárterme
A Kulturális Örökség Napjai keretében szeptember 19-én beléphetünk Budapest egyik legkülönlegesebb szecessziós épületének olyan terébe, amely hosszú évtizedeken át el volt zárva a nagyközönség elől. A Magyar Államkincstár Hold utcai székháza, az egykori Postatakarékpénztár ezen a napon vezetett látogatásokra nyitja meg eredeti állapotában helyreállított Pénztártermét. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a jelentkezéshez szükséges információkat és a regisztrációt a


Lechner nap az Iparművészeti Múzeumban
MNMKK - Iparművészeti Múzeum eseménye Lechner nap az Üllői úti palotában 1845. augusztus 27-én született Lechner Ödön építész, a magyaros szecesszió úttörője, az Iparművészeti Múzeum főépületének tervezője. Az évforduló alkalmából augusztus 27-én Lechner napot szervez a felújításra váró Üllői úti palotában a múzeum. Levetítjük 'A Lechner örökség' című, tavaly bemutatott dokumentumfilmet, illetve épületsétát tart „Dönci bácsi szépunokája”, Seidl Krisztián. Az építész, akinek a


Augusztus 20. a magyar városokban, ugyanaz az ünnep, mégis mindenhol más
Augusztus 20-án ugyanarra emlékezünk az egész országban.
De közben a városok önmagukról is mesélnek.
bottom of page