Több százan ünnepelték együtt a 150 éves Andrássy utat
Több száz ember indult útnak augusztus 27-én, hogy együtt ünnepelje Budapest legismertebb sugárútjának 150. születésnapját.

Az Andrássy 150, Séta és piknik nemcsak egy helytörténeti séta volt: néhány órára az egész Andrássy út közös ünnepi térré változott.
Az Embermesék, sorsok az Andrássy út vonzásában című séta résztvevőit Soproni Tamás, Terézváros polgármestere köszöntötte, az út történeteit pedig Katona Csaba történész idézte fel Kontha Nelli, az Eötvös10 munkatársa közreműködésével.

A séta során nemcsak az Andrássy út ismert épületei kerültek előtérbe, hanem azok az emberek, személyes történetek és sorsok is, amelyek az elmúlt másfél évszázadban ehhez a különleges városi tengelyhez kapcsolódtak.
A több száz fős menet zenével érkezett meg a Kodály köröndre, ahol helyi vendéglátóhelyek kínáltak kóstolót, az úttesten felállított asztalok és közösségi terek körül pedig hamar valódi piknikhangulat alakult ki. Családok, idősek és fiatalok együtt vették birtokba az estére megnyitott sugárutat.
Sötétedés után ünnepi fények és látványos fényfestés változtatta át a Körönd palotáinak homlokzatát. Az Andrássy út ezen az estén nem egyszerűen egy történelmi helyszín volt, hanem ismét találkozásokkal és közös élményekkel megtelő városi tér.

Így kezdődött el az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő kéthetes programsorozat, amely sétákkal, épületbejárásokkal, kiállításokkal, előadásokkal és különleges városi programokkal idézi meg a sugárút múltját, jelenét és történeteit.


Az Andrássy 150 programsorozat az Eötvös10 Művelődési Ház és a Városi Platform szervezésében, Terézváros Önkormányzatának megbízásából valósul meg.



Hozzászólások